Kezdetek
"Apám mindig azt mondta, az igazi cowboy saját maga fogja be a lovát. Rengeteget mesélt arról, hogyan talált rá az akkor még csikó Kapitányra, gyönyörű sárga csődörére, és hogyan fogta, majd lovagolta be. Tudtam, hogy engem sohasem engedne vadló közelébe. Hogy sosem leszek igazi cowboy. Nekem csak Rockstar, a pici póni marad, esetleg Kapitány, a nyugdíjazott hátasló."
Megan Shone unottan szerszámozta fel apró póniját, Rockstar-t. A 17 éves lány már közel tíz éve lovagolta a heréltet, és ezidő alatt alaposan kinőtte.
- Merre menjünk, fiú? - túrt bele a ló kócos, fehér sörényébe. Megan egyre ritkábban használt nyerget, tekintve, hogy vagy a pónira lenne nagy, vagy számára kicsi. Így hát szőrén indult kedvenc helyére, az erdőbe.
- Szerinted vannak egyáltalán még vad musztángok a szigeten? - lapogatta meg a kis póni izmos nyakát, de ő válaszul csak prüszkölt egyet.
- Én sem hiszem.
Az erdő közepére érve Megan leugrott lova hátáról, majd kiült a folyópartra. A kis póni lassan gazdája mellé lépdelt, és nagyokat kortyolt a hűs forrásvízből.
- Pici vagy, Rockstar - mosolygott a pónira a lány, mire az a lány mellkasához dörgölte dús üstökét. Megan egy mozdulattal lehúzta róla a kantárt, tudta, hogy lova nem fog elszökni. Ahogy a deres legelészett, a lány gondolataiba merülve nézte a fodrozódó víztükröt. "Mintha ezer tündér nevetése csilingelne" - futott át az agyán, majd lassan egy árnyat látott meg az apró hullámok közt. Hirtelen a túlpartra emelte tekintetét, és élete legszebb csodáját pillantotta meg ott.
Egy csodás fakó mén lépkedett az apró köveken, hogy friss vízhez jusson. Bár a szőre sáros, sörénye gubancos volt, Megan szóhoz sem jutott a ló szépségétől. Halk, lassú mozdulatokkal egy szikla mögé lapult, és onnan figyelte a musztángot.
- Egy vadló - suttogta magának. A lány hangjára Rockstar felkapta a fejét, akkor vette észre az idegen lovat. Szájából hullani kezdtek a fűszálak, ahogy horkantott, mire a fakó mén felemelte kecses, de robosztus fejét. Megan nyugtalanul toporgott, igyekezett minél inkább észrevehetetlen maradni. Ám egy óvatlan mozdulatnak köszönhetően rálépett egy vékony gallyra, mely az erdő csendjében hatalmas robbanásnak hatott. A mén idegesen toporogva arra a bokorra szegezte tekintetét, melyben a lány lapult, majd vágtába ugrott, és felfelé indult a folyó mentén.
- Gyerünk, utána! - kiáltotta a lány, és a kantárt megmarkolva pónija hátára ugrott. Nem időzött lova felszerszámozásával, hiszen az így is megértette lovasa minden mozdulatát. A póni termetét meghazudtoló gyorsasággal száguldott, Megan pedig figyelte, ahogy fej-fej mellett haladnak a fakó ménnel - éppen csak a folyó választja el őket. Azonban ahogy a vadló hátranézett, gyorsabb iramra váltott, és üldözője egyre inkább lemaradt mögötte.
"A szél az arcomba csapott, a könnyektől már nem is láttam az utat. Emlékszem, ahogy a mén aranyló tompora egyre távolabb került tőlünk, izmai mégis jól kivehetőek voltak. De ekkor Rockstar megbotlott valamiben, és az avarba estem. Drága pónim azonnal megállt, és végigszaglászott, nincs-e bajom. A kantárt, amit ösztönösen szorítottam, most Rockstar kecses fejére helyeztem, majd felpattantam a hátára. Bár nem értük utol a csődört, remek délután volt az aznapi. A lemenő nap már bearanyozta az eget, a felhők narancsszínben úsztak a sárgás égbolton. Ideje hazamenni - állapítottam meg. Ám akkor láttam, hogy a musztáng egy fa hatalmas gyökerei közül figyel minket. Ott toporgott, nem érdekelte, ha észrevesszük. Mintha csak bosszantani akarna. Rockstart magam mögött hagyva lassan megkerültem a fát..."
A csődör nem számított rá, hogy a lány apró termetű lovát otthagyva egyedül száll szembe vele. Mire látta, hogy az ember eltűnt a lováról, már csak a kötelet érezte a nyaka körül, és látta, hogy a lány tartja a másik végét.
"Hihetetlen volt, ahogy ott állt előttem néhány méterre a hatalmas mén. Közel 170 cm magas volt, erős patájával dobbantott, és kecses fejét fenyegetően nyújtogatta felém, még a fogát is kivillantotta. - Jó fiú- suttogtam neki, de nem hatotta meg, felágaskodott, teste eltakarta a napot, az eget, a fákat, majd nekem rontott."
Rockstar ijedten figyelte, ahogy a musztáng szeretett gazdájának ront, és villámgyorsan ott termett a ló, és a lány között. Fenyegetően ágaskodott a másik ló felé, de annak kemény patája felsértette a póni bal vállát.
- Rocky! - kiáltotta aggódva a lány, és a kötelet megrántva a musztángot négy lábra kényszerítette. Semmi sem tántoríthatta el céljától, ez a ló kellett neki. A póni hősiesen állt négy lábán, sérült felére csak alig láthatóan sántított. Megan úgy döntött, hazaindul. Most. És bár a csődör nem szívesen követte, néhány határozott mozdulattal megzabolázta a makacs lovat, míg Rockstar engedelmesen követte a lányt.
***
"Ahogy hazaértem a csodás ménnel, apám természetesen rögtön észrevett. Szülői szerepének köszönhetően azonnal tiltakozni kezdett, ahogy a vadlovat meglátta. Hogy hogyan győztem meg? Nos, az nem volt egyszerű. Pár óra beszélgetés után belement, hogy itt maradhat a pompás csődör, de az ő lova lesz. Mit is vártam tőle... De akkor eszembe jutott, mit szokott mondani. "Az igazi cowboy saját maga fogja be a lovát." Befogtam, így már az enyém. Apámnak nem volt mit tennie."
- De vigyázz magadra. Ha ez a ló kárt tesz benned, lelövöm - ígérte elszántan a férfi, és a lánya sem tudta biztosan, apja komolyan beszél-e, vagy csak rettentően félti egy szem gyermekét. Megan remélte, hogy csak az utóbbi.
- Ez csak természetes - mosolygott apjára, majd kiment a legelőre.
1885. Március 28.
A pompás csődör az első napokban csak a magas kerítéssel szegélyezett legelőn volt, miközben Megan szép szavakkal, és időnként almával kényeztette a lovat, ám a harmadik napon a lány belépett a karámba. A musztáng érdeklődve figyelte, ahogy a lány lassan közelebb megy hozzá, de ahogy ő közeledett, a csődör hátrált. Végül Megan leült a karám közepére, és egy almát kezdett ropogtatni.
"Gyönyörű volt, ahogy aranyló szőrére rátűzött a délelőtti napsugár. Ahogy megérezte az almát, hegyezni kezdte a füleit, és egy óvatos lépést tett felém. Amint a tekintetünk találkozott, büszkén felkapta hatalmas fejét, majd horkantott."
1885. Április 9.
"Azóta minden nap kijártam a ménhez, és minden nappal egy lépéssel közelebb jött. Hamarosan elfogadta az almát a kezemből, majd egyik nap egy sámlit is vittem magammal, persze apám nem tudott róla. Úgy éreztem, a lóval megvan a kellő bizalom, így amíg egyik kezemből elvette az almát, a sámlira állva felkapaszkodtam a hátára."
Ahogy a csődör megérezte a súlyt a hátán, ijedten ficánkolni kezdett. Megan halkan suttogott a fülébe, mire a ló lassan megnyugodott, és megtűrte a lovasát a hátán.
***
1885. Július 2.
"A hónapok során lassan hozzászokott a súlyomhoz, a szerszámokhoz, és a segítségekhez, így hamarosan a hátaslovam lett. Ám egy nap minden megváltozott..."
