Rosszkor, rossz helyen - vagy mégsem?
Naria:
Sokan élnek sietve. Az élet egyre csak gyorsul-és gyorsul; a technika átveszi a természet helyét, az emberek mit sem törődnek a körülöttük lévő apró csodákkal; mára már minden természetesnek számít, senkinek sincs egyetlen szabad perce se arra, hogy egy kicsit is megcsodálja a természetet.
Én nem így élek. A természet az otthonom. A természet a Föld éltetője.. És a lovak is. A lovak a barátaim. Néha úgy érzem, a lelkem egybefonódik az övéikkel.. Együtt mozgunk, együtt lélegzünk, együtt indulunk, a szívünk egy ritmusra dobban, a lábunk egyszerre indul meg, ami megmozgat minden követ, mindent, ha a ménes megindul.
A lovak védelme mára már a célommá vált. A szerencsén és a gyorsaságon múlik a lovak biztonsága.
Cheyenne:
A párás áprilisi levegő betöltötte Jorvikot; a szeszélyes időjárás sem rettentett el a megszokott késő délutáni lovaglástól. Hamarosan lemegy a nap. Ezt várjuk mindig Royallal; ilyenkor csodálatosan szép Jorvik.
17 életévem alatt, ha egészen belegondolok nem sok dolog történt velem. Egészen egyszerű életem volt. Sosem voltunk gazdag család, 15 éves korom óta részmunkaidős állásom van, máshogy nem tudnám eltartani Royalt.
Royal lassan 7 éves, ezzel közeledve a középkorú lovak társaságához. Természetesen ez csak a fizikai kora, valójában olyan, mint egy csikó. Herélt ló. Vérmérséklete és jelleme alázatos, rettentően nyugodt ló. Az életemet is rábíznám.
Az utunk általában Jorvik déli része felé vezet. Imádom a Silverglade környéki panorámát. A naplemente akár egy csoda.. A horizontig is ellátni. Lovaglás közben a természet szinte elmerít. Ahogy a nap vöröslő korongja eltűnik Jorvik dűnéi mögött.. Csodálatos.
Elérkeztünk a kedvenc szakaszomhoz. Royal füleit hegyezte, és éreztem, ahogy a teste megfeszül. Ahogy a csizmámat az oldalához érintettem, kilőtt, mint egy nyíl, és hosszú szárat adva neki engedtem, hogy száguldjon.
Éreztem, hogy egyre növekedik az iram. Próbáltam apró jelzésekkel lassítani Royalt, de a herélt mit sem törődve ezzel tovább galoppozott.
- Hé, nagyfiú! Lassíts! – duruzsoltam a fülébe, amit hosszas füttyjelzésekkel kísértem. A kezeimet a marjához szorítottam. Kissé hátrahőkölt, de nem engedtem a száron. Hátradőltem, de úgy éreztem, hiába. Lassan kezdett rajtam eluralkodni a pánik.
- Royal! – kiáltottam, és éreztem, hogy teljes sebességgel száguld végig a szántóföldön.
Hirtelen megláttam egy autót közeledni.. Testsúlyommal igyekeztem lassítani a tempón. Némiképp sikerült is, és mire egy aprót sóhajtottam volna, felismertem a helyzetemet. Pontosan az autó elé fogunk érkezni. Össze fogunk ütközni!
Innen már nincs visszaút. Royal teste megfeszül ahogy az autó nekünk ütközik. Hirtelen éles fájdalmat éreztem. Sikítani próbáltam, de nem tudtam. A torkom kiszáradt, én pedig félájult voltam. Éreztem, ahogy lebukfencezek a herélt válláról, majd a hátamra esek. Nyögtem egyet, ahogy éreztem a horzsolások és a zúzódások égő fájdalmát.
Úgy éreztem, itt a vég. 17 évesen, egy poros úton fogok meghalni?! A fülem zúgott. Semmi mást nem hallottam, és nem is éreztem. Minden homályos volt, és lassan elsötétült. Itt a vég. Éreztem, hogy innen már nincs tovább.
