A Dark Core-rejtély
Itt az idő, méghozzá az utolsó Léleklovas, a bajnok ideje, hogy összerakja a kirakós minden egyes darabját és mindörökre száműzzön minden gonoszt Jorvikból. Ezúttal a vagány Alex-el és lovával Tin-Can-el lehetünk. A lány rátalál a maga különleges képességére, a harcos erejére, amivel képes elvenni annak az embernek az életét, akit eltalál a belőle jövő fény. A Starshine Legacy negyedik és egyben utolsó része, amelyben Alex utoljára szembenéz az ismeretlen módon visszatért Mr. Sands-el és az utálatos ellenfelével Katja-val, aki elrabolta, Alex szeretett öccsét Jamest.
NAGYON FONTOS! AZ ELSŐ HÁROM RÉSZBEN NINCS TÚL NAGY JELENTŐSSÉGE A CSILLAGOK ÖSSZESZEDÉSÉNEK, DE ITT MEGHATÁROZZA AZ UTOLSÓ SZINT NEHÉZSÉGÉT. TEHÁT HA ELŐSZÖR JÁTSZOD A NÉGYES SZINTET SZEDJ ÖSSZE ANNYIT, AMENNYIT CSAK TUDSZ.
1. szint
Üdvözöllek a Starshine Legacy 4. és egyben utolsó részében. Miután beszéltünk Mrs. Graham-el, menjünk oda a könyvtárhoz, beszéljünk James-sel, majd irány a könyvtár. Gyűjtsünk össze kétszer három könyvet. Ekkor kapjuk a hívást, hogy Jamest elkapta Buck és bandája. Ki kell szöknünk, hogy, segítsünk neki, ezért küldjünk egy SMS.t Lindának, hogy tartsa fel Grahamet, amíg mi elintézzük ezt az ügyet, de a feladatunk így sem lesz egyszerű, hiszen a régi zombi ismerősünk, a pedellus, ismét támad. Kint van és ha meglát minket, beárul, szóval igyekezzünk elkerülni őt. Sajnos ellentétben az első rész harmadik szintjével, itt az egész iskolát bejárja és nehezebb meglátni, (Ha csak nem színezed be). Szerencsénkre azonban van olyan illemtudó, hogy nem szól bele egy beszélgetésbe, tehát, ha elértük Buck-ot - akit a szekrényeknél találsz meg - már nem tud elkapni. Épp akkor érünk oda, amikor elkezdené bántani Jamest, de mi megfenyegetjük. Odajön Katja és - némi gúnyolódás után - kihív minket egy terepversenyre a Madárijesztő hegyre, majd elmegy. De nekünk itt kell maradnunk, hogy befejezzük a feladatunkat, vagyis menjünk vissza és keressük meg az utolsó három könyvet.
2. szint
Keressük meg Katja-t és a többieket (nem lesz túl nehéz, az istállóknál vannak). Ott még elveszekszünk Katja-val, de Herman véget vet ennek és elindulunk a Madárijesztő hegyre. Sajnos semmi esélyünk arra, hogy megnyerjük, hisz Katja csal. Kövessük az utat és ugorjunk
át itt:
Ha
eltévednél, használd Herman kis térképét.
3. szint
Alex kap egy hívást, miszerint James eltűnt. Induljunk el az istállók felé. Ott találjuk Lindát, aki a különleges képességével kapcsolatot teremt köztünk és James elrablója között, aki nem más, mint Katja. Azt akarja, hogy cseréljük el Jamest Tin-Can-re és hogy az Ördögszájnál vár ránk. Beszéljünk Hermannal. Szerinte előbb el kell mennünk a Szent Ligetbe és beszélni Frippel. Elsötétül a kép és fel kell vágtatnunk azon az úton, ahol egykor Lisa ment. A Szent Ligetnél ott találod Fripp-et, aki elmond mindent arról, ki az a Garnok és mi a Léleklovasok szerepe ebben a háborúban, végül megtanít arra, hogy hogyan használjuk erőnket: az életerő elvételét. Nyomd le a bal egérgombot, miközben a fejed fölött lévő kis pont ez:
a célponton legyen, mert oda jut el a sugár. Először csak úgy lövöldözünk a semmibe, majd kipróbálhatjuk mozdulatlan és mozgó ellenfeleken. Ez utóbbinál ne felejtsd el, hogy magadban ki kell számítanod merre, megy és úgy félrelőni, hogy mire odaér az ellenfeled, éppen akkor találja el.

4. szint
A könyvtárban vagyunk. Menjünk oda Lindához. Ő megmondja, hogy Sands szolgái megtámadták és elvették a jegyzeteit. A malomnál vannak, vagyis a Pine Hill Kúria felé vezető úton. Menjünk oda Tin-Can-el. Szálljunk le a lóról és hatástalanítsuk az ellenséget. Ezt kétféle képen lehet:
1. Így kell majd csinálnunk a következő szinten, tehát ha még nem vagy biztos magadban, inkább ezt próbáld:
Menj olyan közel a legközelebbi őrhöz úgy, hogy ő ne vegyen észre de te légy lövő